azok kedvéért mondom, akik ezen szoktak agyalni, meg azért, hogy a közönség is tudja, hogy a rúdtánc az egy brutál sport.
azt meg azok kedvéért mondom, akik ezen szoktak agyalni, hogy a szexivel csak nagyon távoli köszönőviszonyban van.
imádom a parfümje illatát a hajamon. hol a péklapát?
az unokáját bármilyen szövegkörnyezetben úgy hívja, hogy "a kissrác", (vö.: hoztam a kissrácnak almát. nem kell még tisztába tenni a kissrácot? mikor kell aludnia a kissrácnak? mit tud már a kissrác? hagyjátok itt nyugodtan a kissrácot.*) hiába szólt már rá az ő férje is meg az enyém is, ki nem ejtené a száján, hogy a kisunokám, vagy samesz, vagy ottokár, vagy akármi.
a szomszéd unokája meg az andriska.
* egyszer, három hónapos volt, és nyugodtan ott hagytam. hát ő is nyugodtan ott hagyta. negyven percre mentem el. mikor visszaértem, a gyerek a kiságyban sír egyedül, ő meg seholse. fél óra múlva előkerült, csak kiugrott a boltba, mert nem volt otthon vaníliás cukor. (ami, mint utólag kiderült, nem is kellett az ebédhez ám).
és elhiszem, hogy engem nem bír elviselni, de ezzel maga alatt vágja a fát, mert ő marad le a legfinomabb dolgokról, és ha kinyílik az értelme, már nem akar majd menni, mert érezni fogja, hogy őt ott nem szeretik annyira. és nem én fogom tiltani. pedig a fiam ennyi erővel lehetett volna csúf, buta és üvöltős gyerek is. de ha még ezt se bírja szeretni...
csak rossz látni, tegnap este a férj nagyon szomorú volt, és ki is mondta, hogy nálunk mennyivel jobban szeretik a gyereket, és nem érti, miért.
sajnálom.
azért a rosseb (kedvenc magyar szavak egyike!) se gondolta volna, hogy ... á, picsába. én kérem fel vagyok készülve arra, hogy a Birka és Gáspár nézegesse magányosan bűzölgő hullámat (Gáspárnak csak négy foga van, a Birka meg csak vigyorogni tud a rajzolt szájával, megenni nem fognak tudni), az alap túlélési módban működő szívnek is megvannak a maga előnyei, például nem fáj. Énnekem nincsen kedvem sírósan telefont delejezni, repülőn gyereket látva azt gondolni, "a mienk is pont így fog lebarnulni", miérteken meg hogyanokon pörögni, azt hinni meg szebb jövőre várni.
vagyishát, persze, dehogynem.
ha a taxis nem tudja hol lakom, miért nem használja a GPS-t?
valamint tök durva akcentusom tud lenni három hét után.
és amikor azt mondta, "Imádlak", akkor se azt nem mondtam rá, hogy tudom, se azt, hogy pffff, pedig mind a kettő teljesen helytálló lett volna. Szerintem tök jó fej vagyok.
azért SzépLány reggeli rántottája mindenképpen életmentő találmány.
egyszer nagyon régen az éjszaka közepén beblogoltam, hogy a VH1nál beragadt a lejátszó és ugyanaz a hét szám megy órák óta. na most a hercegségi tévé (mely csak időszakosan zenetévé) hasonló élethelyzetben van, egyelőre Black Eyed Peas *papapapam* Party Party illetve Colbie Caillat I do van műsoron, fél órán belül másodszor, de az az érzésem, hogy Lena Taken by a Stranger-je is volt már.
Apdétek mindjárt.
és akkor felhív, és csak azért, hogy szóljon, hogy nyaralni ment (gondolom megtanulta, hogy barátnak is elég követelőző vagyok), és késsssssz. tíz perce bámulom a tévét (nem azért, elég érdekes dolgokat tudtam meg Pierre Cardin-ről), és még arra se tudom rávenni magam, hogy kimenjek az erkélyre rágyújtani nézni az eget összeszedni magam. Jó persze, ki is úsztam magam, meg tévét pakoltam meg szőnyeget vettem, de a pitsába, ez most miért történik?
végig hullahoppoztam a sporthíreket, a reklámblokkot és az időjárást. holnap nem lesz nevetés.
az, hogy mennyire jó veled lenni, semmit nem mér.
hogy mennyire nem jó nélküled lenni, na az már inkább.
ez vázlat volt egy későbbi, máshol kifejtett gondolathoz.
azt kell mondjam, a gluténmentes piskótám dingdongbogyó lekvárral azért elég jó.
azt lehetne kérni, hogy a Földesúr ne szólítson szépszeműnek amikor éppen haragszom rá, mert ezzel nem kicsit aláássa az egész haragos építményemet?
köszi!
kár, hogy Mankó ezt már nem olvassa című rovatunk következik
ma kifestettem a szemem kizárólag azért, hogy elvigyem a kocsit műszakira. Mondom, csak ezért, utána le kellett mosnom, mert úszni megyek. de meg tudom magyarázni! a szempillák kifestése műszakiztatás előtt nagyon fontos dolog, mert így optikailag nagyobbnak tűnik az ember lányának a szeme, és csodálkozóbban tudja meresztgetni a kék köpenyes bácsikra. plusz lehet ugye a kifestett szempillákat rebegtetni is jól. nem mintha ettől könnyebben átengednének, de legalább megvan az a jóleső érzésem, hogy azért néznek hülyének, mert annak álcáztam magam. és egy kis jóleső érzés nagyon is jól tud jönni, amikor a felét nem is értem annak amit mondanak mert hercegségiül van, és a másik felére se tudok válaszolni, mert autóul van.
kár, hogy Mankó ezt már nem olvassa című rovatunk következett
csekélyke spanyoltudásunkkal nekiestünk a múlt időnek. Mondj valamit, amit még sosem csináltál (nem röhög!).
Hát, kitört belőlem a múzsa csókja vagymi, és csekélyke spanyoltudásommal előadtam, hogy én bizony még sosem ültettem fát, írtam könyvet vagy építettem házat.
Tiszta szerencse, hogy nem kínaiul tanulok, mert akkor azt is hozzá kellett volna tennem csekélyke nyelvtudásommal, hogy de még van időm behozni, hogy ne éljek hiába!
Te kat@, nem lehet a narancsokat általánosítani!
Mondta Karcsi lakótárs a konyhaajtóban állva, fekete öltönyéhez ízléses ezüstszürke nyakkendőt viselve, kezében egy félig rohadt naranccsal.
Szerencsére megvárta, amíg visszatérek a gurgulázó nevetés messzi honából, így el tudtam neki magyarázni, hogy úgy nézett ki, mint egy két lábon járó egzisztencialista problematika.
Mint azt a cím is mutatja, kis női hajtépés. (Nem) egymásé. Egye(N)lőre.